Az alsó tagozatban természetes, hogy a szülő segít gyermekének tanulni, és segít neki kialakítani a megfelelő szokásokat ahhoz, hogy a gyermek tudjon koncentrálni a feladatára. 

Mi a baj az állandó segítséggel, a gyerekkel való tanulással később?

Lehet, hogy semmi. Egy ideig.

De az is lehet, hogy ezzel az amúgy nem túl erős önbizalommal rendelkező gyermekünkben még inkább felerősítjük az alkalmatlanság és a „Nem vagyok elég jó” érzését.

Ha gyermekünk sosem tudja magának könyvelni az elismerést, ha állandóan azt mondja, hogy nem rajta múlott a siker (azért sikerült, mert túl könnyű volt, vagy szerencséje volt), akkor valószínű, hogy nem tesz jót a sok segítség, mert sosem mondhatja azt, hogy: Ezt most ÉN értem el, EGYEDÜL!  

Az is lehet, hogy azt érjük el vele, hogy gyermekünk biztos lesz abban, hogy Ő segítségre szorul. Muszáj mindig valakinek kikérni a véleményét, hogy eldöntse, az elvégzett feladat jó vagy rossz. Muszáj lesz mindig valakinek megmondania, hogy mit és hogy kell csinálni, mert ő úgysem tud (jól) dönteni.

Arról már olvashattak a Gondolkodás, kreatív gondolkodás című bejegyzésben, hogy az amúgy nagyon kreatív és szorgalmas gyerekeket is gyorsan le lehet szoktatni a gondolkodásról, ha helyette dolgozunk….. 

Most hallani vélem a szülők hangját: De ha nem segítek neki, akkor meg fog bukni! Hagyjam csak úgy rá?

Egy Tanuljunk tanulni! tréninget végzett diákom apukája felhívott, hogy sajnos nem ért semmit az elvégzett tréning, mert a gyerek még mindig nem tanul egyedül.
Ez azt jelenti, hogy a gyereknek a tréning után leromlott a tanulmányi eredménye? - kérdeztem.
Nem! - mondta a szülő - Persze hogy nem, de csak azért nem rontott, mert még mindig ott ülők mellette!
És ezt a gyerek kérte?
Nem kérte, de tudom, hogy máshogy nem tanulna… - hangzott a válasz.

A szülő pattanásig feszült. Fáradt, elege van, és ideges.

A gyereknek is elege van a feszültségből, bár inkább hagyja, hadd segítsenek neki, így nem kell nagyobb energiát fektetnie a tanulásba.
Minek erőlködjön? Anyu aláhúzza a lényeget, megírja a vázlatot, felolvassa helyettem, nekem meg „csak” oda kell figyelnem. 

És a „csak” azért nem "csak", mert ilyen passzív módon kevesen boldogulnak a tanulással, hiszen nagy kihívást, és erőfeszítést jelent! 
Ha ez működik, akkor mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen extra jó képességekkel vannak megáldva az a gyerek! (Tehát egyedül is boldogulna..) Ha meg nem, hát nincs min csodálkozni.

Talán érdemes lenne kipróbálni, hogy mit tud a gyerek egyedül elérni.
Ne úgy, hogy dühből odavágunk mindent, és hirtelen elengedjük a kezét!

Egy nyugodt pillanatban őszintén mondjuk el neki, hogy elfáradtunk, és nem akarjuk a kapcsolatunkat a tanulás oltárán feláldozni. Szeretnénk, ha ezen túl önállóan tanulna, és bízunk benne, hogy ez sikerülni is fog. Biztosítsuk arról, hogy ezután ugyanúgy kérhet segítséget, de nem fogunk állandóan mellette ülni. Legyünk következetesek, és csak akkor szóljunk bele a tanulásban, ha ő kér segítséget, és akkor se oldjuk meg helyette a feladatot, hanem mondjuk el, hogy hogyan próbálja.  Tanítsuk meg tanulni, és hagyjuk, hogy tapasztalja meg, mire képes!

Legkésőbb 4. osztályban érdemes már rászoktatni gyermekünket az önálló tanulásra. Azért pont ekkor, mert itt még nincs nagy tét. Ötödikben jelentősen megváltozik minden, több önállóságra, alkalmazkodó képességre lesz szükség ahhoz, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Itt olyan sok az újdonság, hogy elég azzal megküzdeni.

Mindez nem csak a gyereknek nehéz, hanem nekünk, szülőknek is!
El kell engednem azt a gondolatot, hogy nem boldogul nélkülem. Bíznom kell benne! El kell fogadnom azt, hogy esetleg kudarcot vall, pedig ha segítettem volna, akkor ez nem következik be. El kell fogadnom, hogy nélkülem is sikeres, így ezen a téren már nincs rám szüksége…

A gyerek pedig pont ezekből fog tanulni – megtapasztalja, hogy mennyi energiát kell befektetnie ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérje.
Mi pedig ott állunk a háttérben, és segítünk a kudarcot feldolgozni, a tanulságot levonni. Motiváljuk őt valamivel, ami fontos számára. Segítünk neki abban, hogy tudjon örülni a sikerének, és legyen büszke önmagára!